2013. április 4., csütörtök

Bútorfestés egyedi kérésre

 
A bútor festett díszítését egy fénykép alapján készítettük, amelyen egy francia kastély ajtóit díszítő reneszánsz motívum látható antikolt, kopott felületen.
 
A fényképből átmentett hangulatot igazítottuk a bútor és a szobában lévő kárpitok színéhez, mintájához.
Először alapoztuk, azután több színnel elkészítettük az antik hatású felületet.
A korábban papírra felnagyított és megrajzolt mintákat felvittük erre az alapra, majd átrajzoltuk.
Felfestettük az alapszíneket, amit kiegészítettük az árnyékokkal és a drukkerrel, ezután a festett motívum plasztikussá vált.
 A tükörkeret vonalzása közben. Középen a kiindulásul használt fotóval.
 A lapokból kettőt készítettünk,amelyek bekerültek az asztalos által készített keretbe.
Így készült el az egyedi, kézzel festett komód.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése